Kávé extrákkal.

    Február volt, kevés hó és szép időjárás. Túrára fel, de csak egy kis rövidre, inkább séta legyen lényeg a  friss levegő,  agyszellőztetés, a kimozdulás. Akkor a Pongrácz tető melletti Kis-havast tűztük  ki célnak. Közel is van, nem is hosszú túra, könnyű feljutni és  még sose voltunk ott. Hogy rövid legyek akkor  nem jött össze nekünk. Nekivágtunk, de  mint kiderült helyenként a hó nyakig ért, többet mentünk, na jó mentem négykézláb mint két lábon és a hegy, habár kis de nem lapos és nem adta meg magát. Visszafordultunk. Elhatározzuk, hogy visszatérünk mikor nem lesz hó. Persze azért volt egy kis kávéfőzés,  friss levegő, jó hangulat  és utána izomláz is.

    Eltelt a tavasz, eltelt a nyár és majdnem az ősz is  mire  végre  ismét nekivágtunk. Visszatértünk. Újra együtt a kis csapat, összecsapjuk a mancsunkat, egy kávézás a hegyen, extrákkal.  Amióta apa lettem mindig gyerekdalok járnak a fejemben.  Rég volt az utolsó közös túra és öröm, hogy nem sok minden változott. Relatív. Anna szőke, Crisztinél lemerült az elem a Nikonban. Nem, nem azért mert sokat használtad Criszti, hanem mert a dolgok csak úgy magukban is lemerülnek. Helgának eszébe juttatom, hogy a Yashicában is van fénymérő. Lórikának lóg a Leica a nyakában, én meg lekaptam a polcról a Pentaxot, azt se néztem milyen lencse van rajta, örvendek, hogy ismét együtt túrázhatunk. A fotózás mintha már nem is a fő szempont lenne, a társaságon és a sétán a hangsúly.

    A Gól büfénél találkozunk,11 óra, átülünk a Logenbe,  megy az is terepen. Veszünk egy rózsaszín gyújtót, legyen mivel begyújtani a kávéfőző gázpalackját. Vizet és házicsokit. Kiérünk a terepre, film a kamerákba, jönnek a szokásos bókok, egyikünk sem lett fiatalabb, ugye Criszti. A farmernadrágos túrafelszerelésem sem marad megjegyzés nélkül. Helgának nem ok nélkül adott rózsaszín gyújtót az elárusítónő, útközben az is kiderül, hogy Annànak 22mm átmérőjű a lyuk a füldíszén, hogy drágult a bentlakás és Spanyolországban nem tudnak angolul.  Az élet pörög a hétköznapokon is. De jó, hogy ismét együtt vagyunk és mindenki tud gyergyóiul. 

    Felérünk a Pongráczra, balra térünk, és kifogy az aszfalt a gumik alól. Na jó az Gyergyóban  se sok van, de feledjük a hétköznapi problémákat, vasárnap van, kávé extrákkal. 

 Így utólag azt is  mondhatnám kockasajt a túra mottója. Igaz a kockasajt csak a jelenlevőknek releváns. Beavatlak. Gyerektéma. Criszti előkapja a  telefont, van jel, youtube, rajzfilm: nagyapa a halálos ágyán, utolsó kívánsága enne egy kis szart. Szokatlan kérés, de a fia visz neki egy tálban

- Kóstold meg fiam. Milyen? Jó? 

- Hát, nem igazán, elég rossz.

-  Na akkor meggondoltam magam, nem is kérek. 

    Döcögünk felfele a meredek kaptatón a dácsiában. Épülnek a sorozat tiny housok a Pongrácz tetőn. Insta turistáknak insta vadon, csak cukort bele és felkavarni. Felvirágzik majd a turizmus. Lesz itt még jó világ. Jó? Hát a végén kiderül, de talán akkor már mi nem is kérünk belőle.

A parkoló mellett az Oxigén bisztró, ózondús környezett, balra az út Hágótő, Vithavas fele. Első 50 méter kegyetlenül  jelzi  a civilizációnkat,  ami olyan magas szintű, hogy itt még a medvék is papírt használnak a bokrokban. A téma nem kíván további részletezést. 

    Tovább megyünk autóval majd, egy jókora farakás mellett parkolunk. Innen már gyalogosan tovább és ahogy az ösvény szuszogtatóbb lesz, örvendünk, hogy még marad pár vad hely, ahol csak medvenyomokkal és medveürülékkel találkozhatunk. Turistajelzés nincs, csak vadcsapás és medveszar. És meg is adjuk a neki járó tiszteletet. Egyszerre kettőnek. Ez most két medve vagy egy medve kétszer? 

    Igen váltsak témát, talán a kávé. Annak jobb az illata is. Főleg ha robban. És robbant, nem nagyot csak kicsit, mert a hegy is kicsi. Inkább csak spriccelt mindenfele.Extra. Főleg Helgának. Kijön ez egy mosással a rózsaszín kabátból? Hideg zuhany forró kávéval.  Nem gond, csont nem törött, van még vizünk, kávé is. Lórika mosogatni kezd. Csak emlékeztető, legközelebb a vizet helyben tölteni a főzőbe nem otthon.  

    Kattogtatunk, pózolgatunk, gyönyörködünk a tájban, végül is nem  olyan rossz hely ez a Kis-havas, szép a kilátás,belátás. Alább a gyilkostói hegyek, dél fele a Nagy-hagymás, keleten a Csalhó magasodik. Az már Moldva és még távolabb Ukrajna. Közel van ez a háború. Még közelebb a lecsupaszított hegyoldalak.  De még van gáz a palackban és az újabb adag kávé is lefőtt. Széttaposom Helga banánját. Nem galériafalra szánta, ezért megpróbálom remetei házi csokival pótolni a  kárt.  És repül a banán, és repülnek a hollók is. Lebomlik.

    Visszafele kissé bizonytalanul indulunk le az ösvényen. Annak ellenére hogy egy órája itt jöttünk fel, nem ismerős a hely. De csak lefele lehet az irány. Mikor elérjük a két medvekakit már tudjuk, hogy jó úton vagyunk. Legközelebb is elvárjuk a maciktól a pontos útmutatást. Anna szerint nem biztos, hogy jó ötlet ugyanaz a két szar után menni. Criszti ne vegyük magunkra, Anna szó szerint értette. 

    Beérünk az útba. Pihenő. Nem írom, ki nem bírta, ugye Helga nem illik. Induljunk mert 5 re haza kell érni. Végre elsüthetem ezt a poént: sírnak otthon a gyerekek.

   

 Még van egy jó séta az autóig. Útba esik  a csorgó. Palacktöltés bakancsmosás, csordogál a víz a vályúban, a csapot nem lehet elzárni. Lagzifotó árfolyamok, gyereknevelés. Keresztelőfotózásokról, patikafotózásról folynak a komoly megbeszélések.

    Szamócát is találunk, nem kell üres kézzel haza menni. De talán a filmeken is rejlik még egy két finomság. Előhívjuk és megosszuk, csak  türelemmel mert sok az elterelő hadművelet a hétköznapokban.