Folytatva a fotó sorozatunkat, Helga volt a második akitől kaptam képeket. Ö ezúttal Ilford Hp5 ISO 400 -as filmre fotózott, és nyolc képet oszt meg velünk.
Kepeiről, meg lehet, hogy mivel épp nyolcat küldött, "A mágia színe" jutott elsőnek eszembe: a kis manó aki a camera obscura-ban lakik és villámgyorsan festi a képeket. Helga képeiben is van valami mágikus. És nem, nem túlzok: a fény, a lágyságuk, a kisugárzásuk több mint a realitás tükörképe. A törékeny pontszerű madár a 10 emeletnyi beton magasságában, a ragyogás a gyerek szemben, az élesen szúró drót a lencse elmosódott lágyságában, mind mind eszembe juttatják, miért is olyan mágikus a fotográfia világa. Hajlamosak vagyunk gyorsan átgörgetni, néha egy kegyelem lájkot adni, a szemünk elé kerülő képeknek. Minél színesebb klisét látunk annál hamarabb klikkelünk a like-ra és görgetünk tovább. De ha egy keveset elidőzünk a fotó fölött, ha adunk egy esélyt a képnek, megpróbáljuk tényleg megnézni, csak egy picit is belegondolni, hogy miért is nyomta meg a készítője a gombot, egy egész mágikus világ nyílhat meg előttünk. Főleg, ha nem tarka színeivel, hanem egyszerűen az elragadott pillanatával nyűgöz le a kép.
A következő sorok Helgától származnak:
"Késő este van, Kodaline megy a háttérben. Nézegetem a fotóimat, és hiányzik az utazás, a sok kirándulás veletek. Ezek itt most fekete-fehér képek, eddig azt mondtam, hogy a színes jobban megy, jobban szeretem, de igazából nem. Szeretem a fekete-fehéret is, más hangulata van. Egy tanárom azt mondta nekem, hogy a képekben amiket készítünk benne vagyunk mi is. Benne van a lelkünk a portrékban , a tájképekben.
Egyszer elvitt egy csapattal minket minimált fotózni, digitálissal, úgy, hogy le kellett ragasszuk a kijelzőt. Nem nézhettük vissza a képeket, csak utólag. Ez volt az első analóg élményem digitálissal, csak nem tudtam róla akkor . Nagyon türelmetlenek voltunk, és állandóan le akartuk venni a szkoccsot.
Fekete volt emlékszem és bosszantó. Analóg. Érdekes játék. Szeretem. Türelemre tanít. Megtanultam, hogy amikor analóg gépet viszek magammal, akkor a legfontosabb látnivalókat fotózom le, nem kattintgatok össze-vissza. Spórolok a képkockákkal és tisztában vagyok azzal, hogy napok, akár hetek múlva láthatom őket ( főleg most, egy nyári filmtekercsem vár előhívásra) .
Megdolgozunk a képekkel, idő amíg előhívjuk, izgalom amikor nagyítjuk és teljesen más értelmet
nyer az egész fényképezés. Az analógklub az a hely, ahol jó ropogtatni a mogyorós snackset , ahol jókat nevetünk, megbeszéljük a megbeszélhetetlent is. Köszönöm, hogy tagja lehetek!"
Benedek Helga
A fotókat készítette: Benedek Helga
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Hozzászólás: