Lapospatak revisited: Diósbégli málnalekvárral

"... séta az erdőben, mászni nem kell, túrabakancs elmegy" - idézet önmagamtól, a túra előzetes  tájékoztatójából. (Zsuzsi, ne köszönd semmit a "pontos" tájékoztatót. Szívesen máskor is.) 

fotó: Elekes Károly

Viszont az elkövetkező túrákra tekintettel, úgy érzem szükséges egy pár utólagos pontosítás: 

1. A mászás az, amihez kötél vagy létra kell. Az, hogy a kezeket is kell használni helyenként, az  csak kapaszkodás nem mászás.

2. A séta a túra tempóját jelenti, köze nincs a terep dőlésszögéhez és a szívdobogáshoz. Ami természetesen a barangolt  táj szépségével  arányos. 

PS: A túrabakancs elmegy: gumicsizma jobb lett volna. 

    A Békás-szorosi parkolóba egyszerre érkeztünk, egy csapat hegymászóval. Mi  hátizsákokat pakoltuk ki a csomagtartóból, ők a köteleket, kapcsokat és kockás hasizmokat. Na ők, mászni mentek, mi sétálni.     Egy kis csodálkozás után el is indultunk a kék kör jelzésen, mit sem törődve azzal, hogy a piros háromszög a helyes út. Mentségemre legyen, hogy az én elképzelésem szerint Cristi tudta az útvonalat. Cristi mentségére pedig, hogy a kockás hasizmok elterelték a figyelmét. A lányoknak nincs mentségük. Legközelebb olyanokkal induljanak túrázni akik tudják merre mennek.   

    Mire besétáltunk az erdőbe visszatér a  helyzetfelismerő képességünk, ráeszmélünk, hogy a terep egyáltalán nem úgy néz ki mint februárban. Nemcsak, hogy ami akkor fehér volt az most zöld, a formája se hasonlít semmi ismerősre.

- Hogy lehet úgy túrázni hogy az sem tudjuk merre megyünk ? -  Kérdi Anna.

 -Há délelőtt megyünk fölfele, aztán délután lefele ! - próbálom menteni  a helyzetet.

Nem vagyunk eltévedve, minden út fölfele vezet, csak épp nem jó úton vagyunk. Nem baj, fotózni jöttünk.

fotó: Suciu Cristian

    Letérünk a jelzett ösvényről. Jobbra, mert azt már előző túrákon megtanultuk, hogy mindig jobbra tarts ha nem tudod az utat. Egy vadregényes patakmederben találjuk magunkat, patak nincs csak meder, zöld moha és páfrányok. Szerintem  jó helyen járunk, szerencsére Cristi szerint nem. Még tovább tartunk jobbra, és rátalálunk a piros háromszög jelzésre. Egy pár perc a jó úton és elérünk a Lapos patak, fehér kősziklás medrébe. Értetlen arccal fogadjuk a lányok azon megjegyzését, hogy hogyan lehet ezt, téveszteni a zöld mohás páfrányos dzsungellel, amin tucatnyi pókhálót felkentünk az arcunkra.

    Beérve a patak völgyébe, kipakolunk és hagyjuk magunkat elbűvölni  a kristálytiszta tócsákkal, tavacskákkal, az óriási fehér kőtömbökkel, a meredek sziklafallal.

fotó: Elekes Károly

    A napsütés és ragyogó víznek nehéz ellenállni. Anna próbálja ki először, cipő le, zokni le, 5 perc, a víz jéghideg, Anna hófehér.

fotó: Elekes Károly

    Hermina egy párkányra fekszik. Cristi eltűnik és pár pillanat múlva már jóval lentebb van a mederben. Követem, a völgy hihetetlen szép, fotón nehéz lenne visszaadni. 

    Visszamászunk, upsz sétálunk, hogy a többieket is hívjuk le. Fönt, csak Tímea hiánya meg a kiterített farmer jelzi, hogy ő sem bírt ellenállni a kristálytiszta víznek és csak arra várt, hogy eltávolodjunk és meg legyen az intimitása.

fotó: Elekes Károly

    Közben leereszkedünk a sziklákon. Most már az egész csapat. A mászás önkéntes, de Tímea zergeként pattog lefele. Végre szabadulhatott a nagyvárosból. Anna próbálkozik egy két balesettel, de az ami rosszul végződhetett megmentődött egy öleléssel.

fotó: Elekes Károly

fotó: Elekes Károly

    Fotózás és pihenés után folytatjuk utunkat a jelzés mentén. Bagolyköpetek és pöfeteggombák. A séta "enyhe" kapaszkodóba torkollik., de még két lábon járható.  Cristi megy elöl, mi hátul fáradunk. Annának megjön a színe, Tímea pedig abbahagyja a szökdécselést. Úgy döntünk megállunk ebédelni. Sajnos Cristi a nagy tempóban nem hallja meg a kaja kiáltásunkat, és tovább megy.  Bocs Cristi, túl szusz nélkül maradtunk, hogy utánad szaladjunk.

- Hermina te figyelted? Milyen gyakran szokott hátranézni?

Valószínüleg ritkán, mert egy jó félóra is eltelik mire felbukkan.

- Hát ti sem vagytok semmik !

Hát nem. Képesek voltunk nélküled pihenni meg diósbéglit enni málnalekvárral. 

- Kérsz? -Nyújtja felé Tímea az utolsó darabot.

fotó: Suciu Cristian

    Tovább haladunk a háromszög jelzés mentén. A változás csak annyi, hogy a háromszög alatt most már egy felkiáltó jel is látható. Talán medve vagy hasonló veszély lehet. A felkiáltó jelet elhagyva a terep picit meredekebb lesz. Négykézláb sétálunk egy rövidke de majdnem függőleges szakaszt. Nem sziklás, csak sáros, így szerencsére itt sem kell mászni, csak kapaszkodni, ki mibe tud. Anna ezt is túléli. 

    Kiérünk az erdőből. Tanyavilág, régi faházak, kerítés, olyan fotómagazinos klisék. Gondolom egy kockát megér.

- Kár, hogy elrontja a piros bádogtető. - Szól bele Tímea. 

Á, click kat. Exponálok. Fehér-fekete a filmem, s amúgy is tévesztem a barnát a pirossal. Kár volt. Nem csak a bádog tető miatt. Eh a blogra jó lesz illusztrációnak. Fő a magabiztosság, majd belemagyarázok valamit utólag.

fotó: Elekes Károly

    Villanypásztor, nem ráz, de limbózni igy is érdekes vele.

fotó: Suciu Cristian

    Klompok és halk zene halszik a túloldalban szénátrakodó terepjáróból. Egy hosszabb pihenőt tartunk, ezúttal Cristi is tud falni. Tímea végre elfogadja a pluszba hozott szendvicset, amivel reggel óta fárasztom és előkerül a kávé is.

fotó: Elekes Károly

fotó: Elekes Károly

    Ebéd után pihenten és friss erőben mindenki.  Próbálom rávenni Timeát, hogy modellt álljon. Nem adja be a derekát, viszont egy pár kézállást bemutat mikor nem fotózunk. Egy pillanatra megvillan egy derék és has, a következöben már talpon és tuszkolja is be a nadrágba a pólót. Cristi kamerát ragad, mire visszakozik, hogy jó akkor távolabb megy, hogy ne látszodjon a képen.

- Na amilyen lencsét felrakok, akár a túlsó hegyoldalba is mehetsz ! - kacag és fölcsavar egy fél méteres  lencsét a nikonjára.  Hermina is próbálkozik, és mivel nem jön össze elsőre, besegítünk neki a kézállásba. 

fotó: Elekes Károly

    Az alábbi trófea fotó ellenére, biztosíthatlak, hogy Hermina sérülés nélkül megúszta, és habár nem önszántából pózol, utólag nem volt semmi nehezményezés részéröl. (legalábbis olyan aminek hangot adott volna). Miután szabadul,együttérzés mutatom is hogy nem lehetett rossz dolga.

fotó: Suciu Cristian

fotó: Suciu Cristian

fotó: Suciu Cristian

   

 Komolyan, ha nem séta lett volna, lenne energiánk tornamutatványokat produkálni? Sőt ismét letérünk az útról kilátót keresve. Nem találtunk. Viszont egy újabb indok a pihenőre. 

Ha már állni nem tudunk fekve is fotózunk. Ha  nem mást akkor egymás cipőtalpát.

fotó: Elekes Károly

    Egy borjú felbőg. Ideje indulni, úgy hangzik mintha  a kutyákat hívná. Se pásztor se kutya, csak a borjak szállingóznak balról és  kullognak jobbra. Ebben hasonlítunk. Nem kell se pásztor se kutya. Délelőtt mennek elfele, délután hazafele. Túráznak, sétatempóban. Csak a Nikon hiányzik a nyakukból.

...

fotó: Elekes Károly

fotó: Elekes Károly

  Elindulunk lefele, kiszáradt fák és kreatív fotózások következnek. Annát felszarvazzuk, Herminát sörényesítjük.  És ahány kitört fatörzs, annyi famászás Tímeának, és fotó lehetőség Cristinek.

fotó: Elekes Károly

  

fotó: Elekes Károly

fotó: Elekes Károly

    És habár van még hátra a menetelesből, Tímea levonja a következtetés: a túra eleje volt a legjobb. Annál jobb már nem lesz. Próbálkozunk csoportképekkel, portrékkal, de  filmjeink elfogytak, a fény is kevés. Most már tényleg sétálunk az erdőben.

fotó: Suciu Cristian

    Hazafele még egy kis sörözés és palacsintázás is belefért. Köszönöm a vidám társaságot és a kellemesen eltöltött napot. Jó pihenést és várunk mindenkit a következő túrára is.